Erdély egy különös képződmény, magyarnak Erdély fogalma valami különlegeset rezzent meg a lelkében, az egésznek része, mi sajátos színt, egyéniséget mutat, mint tájegység, s mint történelmi alakzat. Nemcsak az erdélyiek azok kik szűkebb hazájukon oly rajongással csüngtek s annyira kiszínezték különlegességeit. Talán éppen a komároni Jókainak volt az egyik legnagyobb szerepe e közérzés kialakításában, az ő regényei nyomán fejlődött ki a magyar Erdély-tudat, mint a nemzeti história legszíndúsabb fejezete. E mély, s a magyar szellem történetében annyira fontos hatást egyaránt magyarázza a földrajz és a történelem. Természeti szépségeinek gazdagsága ezernyi változatával a benyomások szüntelen zuhatagát önti az utazóra: hófödte hegyóriások, a Hargita, az Oltárkő, a Fogarasi-havasok, ijesztő szakadékok, a Békás-szoros, sötét fenyvesek, tengerszemek, a Szent Anna-tó, a Gyilkos-tó, barlangok, hegyi patakok, sehol máshol nem látott növényzettel benőtt hegyoldalak, majd kopár halmok, a Mezőség kietlensége öleli körül a különös érdekességű városokat és falvakat. A természet poézise kapja meg legelőbb a fogékony rokonlelkeket, s ha valaki az ország múltjába néz, történelmének lapjaiba mélyed, e változatosság megsokszorozódik előtte, s méghozzá emberek, vergődő életsorsok, komor tragédiák sorában. Erdély történelmével ismerkedni valami bánatos élmény annak is, ki járatos a történelemben.