Február 8.-án, a Szent András-plébániatemplomban tartott szentmisén kiemelten imádkoztak a nap kedvezményezettjeiért, az idősekért.

A hetven év fölöttiek ünnepén, a Gábor Áron Művelődési Házban idén a pedagógusokat személyesen köszöntötték. Rusz Sándor polgármester kiemelte: a szépkorúak és az ünnepelt pedagógusok megérdemlik eme, csak róluk szóló napot. A nyugalmazott tanítók, tanárok ma is megbecsült tagjai a társadalomnak, akiknek sokszínű feladata előtt illik tisztelegni. Az idősebbek sok mindent jobban tudnak, és vannak, amiket csak ők tudnak. Akiknek szükségük van rá, azoknak jusson támasz, hogy lehetőleg örömteli életet élhessenek – bajaik ellenére is élvezzék minden pillanatát. Az emléklap és virág azoknak a tanügyieknek szólt, akik a településen dolgozták le életük javát.

Az ünnepelt pedagógusok, Svella Magdolna, Egyed Mária, Kiss Teréz, Kádár Anna, Végh Albert, Molnár Mária, Ács Erzsébet és Kádár Levente. Nevükben Kádár Levente nyugalmazott iskolaigazgató szólt. Különös szeretettel köszönte meg azok munkáját, akikkel ötven éven át együtt dolgozott – nemcsak az oktató-nevelő munkában, de a kulturális tevékenységekben is. Olyan alapot próbáltak teremteni a folyamatosan bővülő iskolahálózatban, amellyel tanítványaik megállják helyüket az életben. Közülük 127-en végeztek egyetemet. Többen a tanügyi pályát választották. Számos katolikus pap és sok mérnök végzettségű dolgozik Erdély különböző városaiban, de a szegedi, budapesti és bécsi tudományegyetemekre is eljutottak. Név szerint emlékezett meg azokról, akik már nincsenek az élők sorában, és hálát mondott a szülőknek, amiért támogatták tevékenységüket.

Az ünnepély hangulatát emelték a fellépő műkedvelő csoportok, Vigyorgók Színtársulat és a kultúrház moderntánc-csoportja. Konrád Imre nótaműsorát a helyi népi hangszeresek kísérték.

A rendezvényén szervezői voltak, a Gábor Áron Művelődési Ház, a Szent Gellért Alapítvány és Szentegyháza Polgármesteri Hivatala.

 

Véletlenszerű Kép

site_012.jpg